-Remélem nem lesz semmi baja!Hová vitte vajon Joker?-doboltam idegesen a térdemen.
Feszült csend telepedett ránk.
-Oké, én megkeresem őket.-állt fel hirtelen a maknae, és elrohant.
Pár perccel később
-Hallod, hogy tehetted ezt?!Mit akarsz még?Normális vagy te egyáltalán?Pár napja ember módjára viselkedsz, de most újra bebizonyítottad az ellenkezőjét.Gratulálok!!-üvöltöztem JunHyunggal, aki idegesen nézett rám.
-Elborult az agyam!Nem gondolkoztam.Felidegesített, érted?!Megint flegmán viselkedik!-védekezett.
-És ha meghal?Akkor mi csinálsz?Hmm?Kis híján megtörtént...a te hibádból!
JunHyung leosztott nekem egy hatalmas nagy pofont.Az ütés hirtelen ért, arcomhoz kaptam, elöntött a forróság.Fájt...
-Ne merj hozzáérni, hallod?!-akart nekirontani YoSeob.
-Hé, Yo!Nyugodj meg!-fogta le DooJoon.
-Te egy állat vagy!Soha nem fogsz megváltozni, SOHA!-ordítottam sírva.
-Momo, ne idegesítsd fel magad!Kihat az állapotodra.-nyugtatott Manó.
-Basszus JunHyung!Takarodjál innen!Tönkretetted az egész életemet!A Soráét is!Milyen ember vagy te?-zokogtam, mire a fiú kiment, becsapva maga után az ajtót.
-Sst!Nyugodj meg!-ölelt meg YoSeob.
-DongWoon, mi van most vele?-szipogtam.
-Kiki és HyunSeung hazavitték.Ne aggódj!Minden rendben lesz.-mosolygott biztatóan a maknae.
-Elnézést, minden rendben van?Nemrég mintha ordításokat hallottam volna ebből a kórteremből.-jött be egy aggódó nővér.
-Semmi nem történt.Ööö...beszélhetnék a kezelőorvosommal?-kérdeztem.
-Hogy hívják?-érdeklődött a nő.
-Dr.Kim HyeJun.
-Éppen most lépett ki az ötös műtőből, rögtön szólok neki.-bólintott, majd elsietett.
Később...
-Jó estét!Hogy érzi magát?-jött be mosolyogva az orvos.
-Megvagyok, köszönöm.Milyen az állapotom?-kérdeztem feszengve.
-Már lényegesen javult.Ha folyamatosan szedi a gyógyszert, hamarosan maga mögött tudhatja ezt a szörnyű időszakot.-mondta.-Ami a lábát illet, hát...a seb elfertőződött.Így el kell végeznünk a hét végén még egy műtétet.Szóval ha minden jól sikerül, jövőhéten elkezdődik a gyógytornázás, aztán pár nap kivizsgálás, végül hazamehet.De csak ha minden jó lesz.-magyarázta.
Még mindig ott van az a bizonyos 'ha' szócska.
-És doktor úr, a gyógyszereket meddig kell szednie?-szólt közbe Manó.
-Attól tartok, ezt a hazautazás után is folyamatosan szedni kell.-húzta a szájét Dr.Kim.-Ma még lesz egy adag.
-Szuper!Nagyon szuper!-csattantam fel mérgesen.
-Sajnálom.-ment ki az orvos.
-Én ezt nem fogom kibírni.-suttogtam-Nem vagyok elég hozzá..-ahogy az utolsó szavakat is kimondtam, könnyek szöktek a szemembe.
-WoBin!-szólított meg halkan DooJoon.-Menni fog.-biztatott, és óvatosan elmosolyodott.
-Kösz.-töröltem meg a szemem.-Mindent.-bólogattam.
"Menni fog!"-ismételgettem magamban, bár legbelül tudtam, hogy ez nem igaz.Soha sem voltam erős.Sem lélekben, sem fizikailag.Mindig is Sora volt a támaszom, ő segített mindenben.De ezt most nem hagyhatom rá...ez most az én harcom.Az enyém, amit csakis nekem kell megvívnom a betegséggel.Talán néha elgyengülök, talán néha megtörök, na és akkor mi van?Felállok, és újra küzdök.Hisz' erősnek kell lennem.Nem szabad látniuk, hogy elgyengülök...
-MiMi küldött egy üzenetet, bocsánatot kért, és azt írja, semmi baja.-olvasta Yo.
-Legalább miatta már nem kell aggódnom.-mosolyodtam el halványan.
-Basszus!-rontott be dühösen GiKwang.
-Mi van?-kérdeztük értetlenül.
-...én csak...én csak!Basszus!-verte bele az öklét a falba Kiki.
-Héj!Mi történt?-állította le Joon.
-Bementem megnézni a "húgomat", erre ő éppen HyunSeung szájában volt.-a fiú már szinte sírt, úgy mesélte el a történteket.
-És ezzel mi a baj?-vágtam értetlen fejet.
-Semmi!...Minden!Aish!...-rohant ki a kórteremből, a 3 fiú meg utána.
Ez egy jó alkalom volt.Most elgyengülhetek...rögtön sírni kezdtem.
-Hé, hé!Mi a gond?-jött vissza DooJoon.
-Nem fog menni, érted?!Olyan...nehéz.Néha úgy érzem, hogy mindennek vége.-zokogtam.
-Jaj, ne sírj!-simogatta meg a vállam.
-Ne szólj nekik, oké?-néztem rá kérlelően.
-Rendben.-mosolygott.
-Köszönöm.-bólintottam.
-Töröld meg a szemed, és nyugodj meg!-mondta.-Megyek és megnézem, mi van a srácokkal.
Később...
Ott volt a tenyeremben, és csak bámultam.
-Nem akarod bekapni?-kérdezte YoSeob.Csak ketten voltunk a kórteremben.
-Még...gyönyörködöm benne.-vontam vállat, mire a fiú édesen felnevetett.
-Komolyan...10 perce be kellett volna venned.Elalszok.-motyogta.
-Oké.-bólintottam.Egyik fülemen be, másikon ki.
-WoBin, én nyomom le a torkodon.Vedd be!
-Nem.-válaszoltam higgadtan.
-De miért?-kérdezte.
-Mert nem.
-Most gyerekes vagy.-mondta.
-Te meg cinikus.-vágtam vissza.
-Mi bajod van?-kérdezte értetlenül.
-Mi bajom van?Hogy mi a bajom?!-emeltem fel a hangom.-Az a bajom, hogy EZ történt velem!Egy roncs lettem, vágod?!A szívemnek annyi, a lábamról meg ne is beszéljünk!...
-A lábadnak semmi baja.
-Nem?Tényleg?Joker belelőtt, ez lesz a harmadik műtétem, de tényleg semmi baja!-mondtam gúnyosan.-Most meg ez a seb elfertőződés...csak húzzák az időt.Keresnek nekem valami utolsó megoldást, de felesleges, mert tudom, hogy lábra már így soha nem fogok állni!-kiáltottam.
-Hülyeségeket beszélsz.Te magad is hülye vagy.-vágta a fejemhez.
YoSeob PoV
-Menj ki!-mondta WoBin hidegen.
-Én...-kezdtem, ám próbálkozásom reménytelennek bizonyult.
-Menj ki!-üvöltött rám.
Megadóan sóhajtottam, majd kimentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése